Barion Pixel

Mi is az a Moissanite?

Henri Moissan

Henri Moissan, forrás: Wikipedia.org

A Moissanite egy szílicium-karbid kristály, a természetben az egyik legritkábban előforduló ásvány. Kizárólag meteoritokban található, jelenlegi tudásunk szerint földi körülmények között nem alakult ki, sőt kialakulását a naprendszeren kívülinek diagnosztizálták.

Henri Moissan a nóbel díjas francia kémikus 1893 fedezte fel egy meteorit kőzet tanulmányozása közben. Mivel tulajdonságai: keménysége, hővezető képessége, színe nagyon hasonlóak a gyémántéhoz, az 1800-as évek végén megkezdték a kísérletezést laboratóriumi előállítására.

Ám a mesterséges “növesztésére” még közel egy évszázadot kellett várni. Csupán az 1990-es évek elejére sikerült megtalálnia a tökéletes technológiát egy Charles & Colvard nevű amerikai cégnek, akik szabadalmaztatták a moissanite előállításának módszerét.

Az így kikísérletezett ásványt 1998-ban sikerült bevezetniük az ékszerpiacra Forever One, Forever Brilliant és Forever Classic márkanevek alatt. Ezek a szabadalmak 2015-ben ugyan lejártak, de a Charles & Colvard cég előnye így is megkérdőjelezhetetlen a moissanite előállításában.

A moissanite-nak hamar sikerült felhívni magára a figyelmet az ékszeriparban, hiszen egy kiváló alternatívája a gyémántnak: a jóval kedvezőbb ára valamint a kizsákmányoló bányászati gyakorlat mellőzése miatt, sőt néhány optikai tulajdonsága még kedvezőbb is mint a gyémánté.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a szakemberek által könnyen megkülönböztethető a gyémánttól, így az esetleges csalások száma is minimalizálható. A moissanite drágakövet megmunkálás során az összes népszerű gyémánt csiszolási formára kialakítják.

A moissanite tulajdonságai

Az alábbi táblázatban összegyűjtöttük a moissanite, a gyémánt és a többi elsőrendű drágakő legjellemzőbb tulajdonságait a jobb összehasonlíthatóság  végett.

A DRÁGAKŐ TÍPUSA MEGJELENÉS, SZÉPSÉG TARTÓSSÁGA
BRILLANCE – TÖRÉSMUTATÓ TŰZ, DISZPERZIÓ KEMÉNYSÉG A MOHS SKÁLÁN
MOISSANITE 2,65 – 2,69 0,104 9,25 kiváló
GYÉMÁNT 2,42 0,044 10 kiváló
RUBIN 1,77 0,018 9 kiváló
ZAFÍR 1,77 0,018 9 kiváló
SMARAGD 1,58 0,014 7,5

Moissanite és gyémánt

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a moissanite legalább olyan csodálatos ékköve egy gyönyörű ékszernek, mint a gyémánt és egyáltalán nem elhanyagolható szempont az sem, hogy különösen a nagyobb, 1 karát feletti ékkövek ára a töredéke a gyémánténak, a fénytörése pedig káprázatos.

Az Affianced Ékszerészetben készleten tartunk a legáltalánosabb méretekben és csiszolási formákban moissanite ékköveket, minden eljegyzési gyűrűnket moissanite drágakővel is elkészítjük, illetve tartunk néhány moissanite gyűrűt is készleten, elsősorban bemutatás céljából.

Gyémánt gyűrűinket itt találja (a gyémánt a legtöbb fazonnál moissanite-ra cserélhető)
Eljegyzési gyűrűinket itt találja.

Moissanite gyűrű

Webáruházunkban a legtöbb eljegyzési gyűrű, karikagyűrű és egyéb arany ékszer is választható moissanite ékkővel is gyémánt helyett.