Barion Pixel

Természetes vagy labor gyémánt? Melyik kerüljön az ékszerbe?

Gyakran felmerülő kérdés: hogy mi a különbség, melyiket válasszam – a természetes vagy a mesterségesen előállított gyémántot? Ennek a kérdésnek az eldöntéséhez szeretnénk segítséget nyújtani pár információval.

Természetes vagy lab gyémánt?

Hogy keletkezik a természetes és hogyan készül a laboratóriumi gyémánt?

A gyémánt természetes keletkezése nem túl bonyolult, ám annál szélsőségesebb folyamat: a föld mélyén 150 – 200 kilometerre, szénből hatalmas nyomás (45 – 60.000 atmoszféra) és magas (1000 – 1300 celsius fok) hőmérsékleti viszonyok mellett 1 – 3,5 milliárd év alatt alakul ki. Tehát nem kell hozzá túl sok minden: szén, nyomás, hőmérséklet és idő.

A feltalálókat már régóta foglalkoztatta, hogy ha ez ilyen egyszerű, néhány tényezős folyamat, akkor miként lehetne ezt mesterségesen modellezni, létrehozni.
Végül az 1940-es években indult kísérleteket követően 1954-ben sikerült a jól ismert, General Electric cégnek áttörő eredményt elérnie és előállítania az első mesterséges gyémántot. Mint ahogy a GE cég profiljából ezt sejteni lehet, természetesen ipari felhasználásra szánt gyémánt előállításával foglalkoztak.

Az ékszeripari felhasználásra szánt mesterséges gyémántot a 2010-es évektől kezdték el nagy mennyiségben gyártani elsősorban kínai és indiai üzemekben.
Erre két, egymástól eltérő módszert használnak: a HPHT-t (High Pressure High Temperature – nagy nyomás, magas hőmérséklet, ez a módszer a föld mélyén lezajló természetes gyémántképződési folyamatot utánozza) és a CVD-t (Chemical Vapor Deposition – kémiai gőzfázisú leválasztás). Az egyetlen közös pont a két technológia között a gyémánt mag használata, melyen “növesztik” a mesterséges gyémántot.

Természetes vagy lab gyémánt?

Miért hívják labor vagy etikus gyémántnak a szintetikus gyémántot?

Hogy mégis mitől lesz labor, laboratóriumi, etikus ez a gyémánt?
A jól hangzó marketing megfogalmazástól, hiszen energia, víz, veszélyes kémiai anyagok felhasználásától nem mentes egyik folyamat sem. Viszont a végeredmény az igazán meggyőző… Ennek a jól kitalált marketing stratégiának köszönhetően a 2010-es évektől a piacra kerülő mesterséges gyémánt árát igen magasra pozícionálták, csupán 30 – 60%-al került kevesebbe a vásárlóknak egy mesterséges gyémánt a természeteshez képest. Sejthető volt, hogy ez így nem tarthat a végtelenségig.

Mi történt a gyémánt árakkal?

A 2020-as évektől a hatalmas profit reménye újabb és újabb gyártói kapacitásokat vonzott be az iparágba, aminek kitalálható, hogy mi lett a következménye: igen, beszakadt a mesterséges gyémánt ára. De nem akárhogy: valamelyest sodorta magával a természetes gyémánt árfekvését is, hiszen egyre több vásárló pártolt át az “etikus”-nak címkézett és egyre olcsóbb szintetikus gyémánt mellé. Ezek a folyamatok is, mint általában az összes nagy fogyasztói folyamat az Egyesült Államokból indult, így lehetőséget teremtve a kisebb pénzű amerikai vásárlóknak a 2 – 3 ct-os gyémánt ékszerek vásárlására, amire ennek előtte vajmi kevés lehetőségük lett volna.

Mi a különbség a természetes és a szintetikus gyémánt között?

A természetes gyémánt árfekvése jóval magasabb, így jogosan merül fel a kérdés, hogy valójában a keletkezésén kívül mi különbözteti meg a természetes és a mesterségesen előállított gyémántot? Érzelmi okokon kívül mi az az érv, amiért érdemes a természetes gyémánt mellett letenni a voksunkat?

1 - Minőség és vizuális élmény: szabad szemmel vagy nagyítóval megmondható a különbség?

Nem látszik semmi különbség, sőt a labor gyémánt mind színre, mind a zárványok tekintetében (hiszen nincsenek benne vagy nagyon aprók a zárványok) még tökéletesebbnek is mutatja magát.

2 - Ugyanúgy csiszolják őket?

A csiszolási formák ugyanazok, mint a természetes gyémánt esetében. A laboratóriumi gyémántoknál is elérhető a tökéletes briliáns csiszolás és a maximális tűz/csillogásés az egyéb gyémánt csiszolási formák mellett, melyek a: princess, oval, pear, marquise, bagett, emerald stb.

3 - Milyen a mesterséges gyémánt színe és tisztasága?

A labor gyémántoknál könnyebb elérni a teljesen színtelen (D-F) és zárványmentes (VS/VVS) minőséget jóval jedvezőbb költségvetésben, sőt a zárványokat nehéz mesterségesen létrehozni, mivel azok teljesen szabálytalanok, változó összetételűek, méretűek és helyzetűek

4 - Hitelesség és tanúsítványok: jár a lab gyémánthoz hivatalos gemmológiai tanúsítvány?

Igen, a természetes gyémánthoz hasonlóan a nagy gemmológiai intézetek állítanak ki cerificate-et a mesterséges gyémánthoz is, melyben szerepel a csiszolás, a szín, a méret mellett az is, hogy nem természetes gyémánt(lab diamond). Független laboratórium (pl. IGI vagy GIA) állítja ki a tanúsítványt, és pontosan szerepel benne, hogy laboratóriumi növesztésű.

5 - Tartósság és hétköznapi viselés: ugyanolyan kemény és tartós?

Igen, hiszen az alapanyaga megegyezik a természetes gyémántéval, így a keménysége, a fénytörése és minden egyéb tulajdonsága is. A mindennapi hordás során (kopás, ütődés, vegyszerek) pontosan úgy viselkedik, mint a bányászott gyémánt.

6 - Meg lehet egyáltalán különböztetni a természetes és a mesterséges gyémántot?

Igen, a lab gyémánt elterjedésével párhuzamosan fejlődtek az analitikai berendezések is, így a drágakő szakértőknél lévő készülékekekkel kimutathatóak a rejtett különbségek valamint az ékkövek élére lézerrel gravírozott egyedi azonosítója is elárulja a származását.

7 - Léteznek természetes színes gyémántok. Mesterségesen is előállítható színes gyémánt?

Igen. A szintetikus gyémántok a következő színárnyalatokban érhetőek el:
– sárga és narancssárga
– kék és kékeszöld
– rózsaszín, piros és bíbor (lila)
– zöld
– barna és konyak

8 - Érzelmi okok és értékállóság

Joggal merül fel a kérdés, hogy amennyiben a keletkezésüket leszámítva nincs eklatáns különbség a természetes és a labor gyémánt között, akkor most melyiket is érdemes választani.

Először is az érzelmi okok nagy mértékben befolyásolják a döntéseinket.
Bár manapság kaphatóak elképesztően élethű művirágok, mégis a legtöbbünk, ha ajándékba viszi a kedvesének, vagy az anyukájának nagy eséllyel a természetes virágot részesíti előnyben, igaz?

Másrészről pedig egy ékszer az eszmei értékén túl materiális értékkel is rendelkezik. Egy nagyobb természetes gyémánt értékállósága nem mérhető össze a mesterségesen előállított alteregójának értékállóságával. Mint, ahogy az előzőekben írtunk a labor gyémánt árának beszakadásáról, teljesen kiszámíthatatlan, hogy az újabb technológiák megjelenésével mi történik majd a szintetikus gyémánt piaccal.