Barion Pixel

Bihari Viktória - blogger

Író, humorista, önjelölt gondolkodó. Volt már szerelmes, nem is egyszer, de egyfolytában csalódott, mégsem haragszik a férfiakra. Nagy dumás, laza, de azért kishitű és szorongó is egyben, grafomániás és ahogy önmagát jellemzi, melankolikus bohóc. Ha érdekel, mit gondol egy „humorina” a párkapcsolatról és a nagy érzelmekről, akkor olvasd el Viku válaszait.

Bihari Viktória – blogger
Az ezredfordulón az ELTE padjait koptatta, majd utána gyorséttermi eladó, popcorn söprögető, bébiszitter és nyomdai segédmunkás is volt. 2010-ben egy videótéka alkalmazottjaként kezdett a blog írásba. Jelenleg marketinggel és írással foglalkozik, néha feltűnik a Dumaszínházban, szerepelt a Heti Hetesben, illetve Facebook likeokat gyűjt és az élet értelmén elmélkedik.

Bihari Viktória

  1. Emlékszel még az első szerelmedre?
    Ó hogyne! 15 éves voltam és Budakeszire jártam gimibe. Zolinak hívták, hát mit ne mondjak, nem a szépsége fogott meg, de nagyon örültem, hogy valaki végre megcsókolt, pedig akkora fogszabályzóm volt, hogy körbeért a fejemen.
  2. Milyen vagy, mikor igazán szeretsz valakit?
    Elmebeteg. Fejre állok, mint egy homokóra, kifordulok önmagamból-ahogy anyám mondaná-, de hát a szerelem az már csak ilyen.
  3. Melyik a kedvenc romantikus filmed/könyved?
    Nem szoktam romantikus filmeket nézni, érdekes módon az Alkonyat első részét vagy ezerszer láttam, az nagyon bejött. Ha romantikus a Forrest Gump, akkor azt is szeretem, meg azért a Fűrész 4-ben is volt pár kedves jelenet, valljuk be…
  4. Szerinted milyen egy igazán jó esküvő?
    100% rock n’ roll! Olyan igazi bohém! Semmi öltöny meg nyakkendő, meg éjfélkor átveszem a menyecske ruhát meg ilyen konformista bohóckodás. Csak szívből! Nincs vonatozás meg lakodalmas zene és kacsatánc, hanem barátok vannak csak ott, pár családtag és semmi jópofi, meg „ anyádék mikor mennek már haza mert addig nem tudok inni”…, hanem buli az egész.
  5. Kislány korodban hogy képzelted el a házasságot?
    Úgy terveztem, hogy a homokozóban, olyan maximum 4 éves koromig megismerem a férjemet, gyorsan egymásba szeretünk két formázó készlet között, aztán összeházasodunk 18 évesen és minden évben szülök egy gyereket. Hát, ennek az elképzelésnek egyetlen egy pontja sem jött össze. Azt hiszem ott lehetett a baj, hogy nem volt rendes formázós szettem.
  6. Mik azok a tulajdonságok, amik egy férfiban a legjobban megfognak?
    Természetesen a humor és az intelligencia, valamint az, ha jó problémamegoldó. Csípem, ha egy pasi bizonytalan, ha zavarba jön, elpirul, ha nem domináns és nincsenek nagyon szigorú elképzelései az életről. A nagy emberek mind bizonytalanok és szkeptikusok, engem megfog, ha egy felnőtt ember gondolkodik és nincs rajta szemellenző. Valamint az sem árt, ha csak kicsit depressziós és kicsit sem házas…
  7. Szerinted mitől működik jól egy párkapcsolat?
    Fogalmam nincs, az utolsó párkapcsolatom 1998-ban volt egy András nevű sráccal és 3 hónapig tartott. Amit azóta fel tudok mutatni az inkább tragikomédia, de visszajelzésnek kimondottan remek minden „futó kaland”, sokat fejlődtem, már tudom, mit csinálok rosszul. A titok…hát…üres közhelyek, mint tolerancia, szeretet és jó kommunikáció, közös véd-és dac szövetség a világ ellen, miközben szereted a világot, de van valaki, aki fogja a kezedet a forgószélben és akinek te is fogod a kezét ha kell.
  8. Van olyan ékszered, amihez egy szép emléked kötődik?
    Nagyon szeretem az ékszereket, bár nem vagyok az a „minden-nap- viselős” fajta. Ez is olyan, mint az írás, a művészet vagy akár csak a parfüm vagy a smink. Meg kell találnia egy nőnek, hogy mi illik hozzá a legjobban. Az arany, az ezüst, esetleg más fémek. Milyen kövek, kiegészítők, satöbbi. Nekem mostanában a rozé arany a kedvencem, egyrészt mert gyönyörű, másrészt mert a neve apámra emlékeztet.
  9. Ha külföldön tartanád az esküvődet, melyik országot vagy várost választanád?
    Tengerpart, csakis, szigorúan, semmi más csak tengerpart. Lehet az görög, spanyol, ausztrál vagy afrikai, teljesen mindegy, csak csodálatos legyen a víz és csupa homok a part.
  10. Mi az a tulajdonságod, amit a férfiak a legjobban szeretnek benned?
    Szeretik, hogy vág az eszem, amikor épp nem vagyok értetlen. Érdekes, a humoromat annyira nem csípik. Mást nem tudok felsorolni, országos hírű szingli vagyok, azt hiszem, nem zabálnak rajtam a pasik alapvetően semmit.
  11. Melyik Affianced eljegyzési gyűrűt vagy karikagyűrűt választanád?
    Nekem a Barocco kollekció a kedvencem, ezek az ékszerek élőben is csodálatosak, volt szerencsém látni nálatok és azonnal beindult a fantáziám, hogy elvetetem magam valakivel, csak hogy legyen ilyen karikagyűrűm!